CD info



Nincs kép! Liszt és Reubke      

ÁR: 1.500 Ft
Orgonaművek
Ad nos ad salutarem undam
Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen
Der 94. Psalm
Almásy László Attila
MZA-036


Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen,
Angst und Not sind der Christen Tränenbrot,
die das Zeichen Jesu Tragen.

(Sírás és panaszkodás, aggódás, csüggedés, Félelem és szükség a keresztények könnyes kenyere Mindazoké, akik Krisztus jelét hordozzák.)


-énekli a kórus Johann Sebastian Bach 12. kantátájában, miközben a zenekari basszus állandóan egy félhangonként ereszkedő dallamot ismétel. A sóhaj zenei ábrázolását, a süllyedő egész- és félhangnyi lépéseket, a zeneszerzők már a 16. század óta tudatosan alkalmazták. Ez a basso ostinato adta Liszt számára is a ?Változatok J. S. Bach: Weinen, Klagen kantátája elsô tételének, és h-moll miséje Crucifixusának basso continuojára? című művének témáját, amelyet nagyméretű, a kromatikus sóhajsorozat komor hangszíne által uralt festménnyé egészített ki. A mű elsô megfogalmazásának az 1859-ben zongorára írt Preludiumot tekinthetjük. 1862-ben, leányának, Blandine-nak halála után írta meg Liszt a Weinen, Klagen variációkat zongorára, majd 1863-ban ezt írta át orgonára.
A szuggesztív céltudatossággal egymást követő variációk és a mű második felének mélységesen szónokias zenéje lehetőséget nyújt
az előadónak arra, hogy kihasználja a romantikus orgona sokszínű megszólaltatási lehetőségeit. A kompozícióban összesen háromszor emelkedik a dinamika és a feszültség a teljes intenzitásig. Végül pedig a gyász és a fájdalom kifejezését, mint ahogy Bach kantátájában, úgy Liszt orgonam?vében is a reményteljes bizakodás váltja föl, amely a Was Gott tut, das ist wohlgetan (Mit Isten tészen, jól van téve) korálban fejeződik ki.
Liszt Ferenc nagy fantáziájának témája nem hagyományos egyházi ének, nem származik sem a gregorián dallamkincsből, sem
a protestáns énekanyagból, hanem Giacomo Meyerbeer (1791-1864) francia zeneszerző alkotása, akinek A Próféta? című operájának (1849) cselekménye a hollandiai anabaptisták 16. századi felkelésérôl szól, amelyben a tömeg az ?Ad nos, ad salutarem undam iterum venite misereri?? (Hozzánk az üdvözítô vízhez jöjjetek újból könyörögni) kezdetű korált énekelve szólítja fel a népet újrakeresztelkedésre. Ez a dallam vált Liszt Ferenc számára az 1850-ben komponált fantáziájának tematikus anyagává. Ez volt Liszt első és legnagyobb orgonaműve, els? és addig soha nem hallott kísérlete ?szimfonikus orgonazene? létrehozására. Alkotásában Liszt Ferenc sok szempontból alapvet?en megváltoztatta a zenei nagyformák, a szonáta és szimfónia hagyományos szerkezetét: elt?nt az addig szokásos tematikus függetlenség és az egyes tételek formális elválasztása, helyette a zene tagolását a zenei kifejezések váltakozása fejezte ki. Legnagyobb m?veiben Liszt gyakran csupán egyetlen témát vett alapul: azt mutatta föl ellentétes kidolgozásokban és ezáltal minden különböz? megjelenítés egy és ugyanazon ötletet állítja új fénybe. Az ?Ad nos, ad salutarem undam?-ra írott monumentális fantázia is ezt az úgynevezett monotematikus kompozíciós elvet követi. A koráldallam a m?ben valamilyen módon ? teljes formájában, motívumokban, vagy darabjaira szétbontva ? jóformán mindig jelen van.
A m? három nagy részb?l áll, amelyek ? éppen úgy, mint egy szimfónia tételei ? kifejezésmódjukkal és ellentétes hangnemükkel (c-moll ? Fisz-dúr ? c-moll) különböznek egymástól, de amelyek ugyanakkor a közös téma által egységes egészként összegz?dnek. Az éteri emelkedettség? középrész és a grandiózus zárófúga nem mint különálló tételek, hanem mint egy folytonosan továbbfejl?d? zenei dráma új szintjei jelennek meg.
Julius Reubke 1856-ban, berlini zenetanulmányai után ment Liszt Ferenchez, korának leghíresebb zeneszerz?jéhez, akinek zenei nyelvezete szembet?n?en mély benyomást tett rá. Liszt zongorára és orgonára írt nagy ?szonátáinak? hatása alatt alatt 1857-ben Reubke is komponált egy nagyszabású zongoraszonátát, valamint a ?94. zsoltár? orgonaszonátát. Utóbbit a szerz? saját maga mutatta be a merseburgi dóm Ladegast-orgonáján. Az akkori m?sorfüzethez a következ? zsoltárverseket mellékelték:
1. Uram, bosszúállás Istene, jelenj meg! Föld ítél?je, kelj fel, s fizess meg érdemük szerint a g?gösöknek. [1-2]
2. Uram, a gonoszok még meddig dicsekednek? Gyilkolják az özvegyet, idegent, árvákat öldökölnek. S mondják: Nem látja ezt az Úr szeme, nem veszi észre Jákob Istene! [3, 6-7]
3. Ha az Úrnál nem volna menedékem, lenn lakna lelkem már-már a némaság helyén. Ha sokasodnak a gondok szívemben, a te vigasztalásod megvidámítja lelkem. [17, 19]
4. De nekem az Úr az én oltalmam és menedékem. Megtorolja rajtuk hamisságukat és elpusztítja ?ket gonoszságukért.
Az alapötletb?l (ereszked? sötét f?téma a basszusban ? emelked?, világos akkordok; 1. verscsoport) Reubke három egymásba ér? tételt tételt hozott létre. A zene fokozatosan mind izgatottabb alakzatokba emelkedik (2. verscsoport), míg az els? tétel vége sugárzó dúrban hirdeti a reményt. Az adagio a befelé forduló hangulatot tükrözi (3. verscsoport). A zárófúga száguldó mozgása könyörtelenül vezet Isten ítéletéhez, amely kemény akkordütésekkel szólal meg az utolsó (szimbolikusan hét) ütemben (4. verscsoport).

A Budapest-zuglói (Bosnyák tér) Páduai Szent Antal templom orgonájának története 1948-ban, a templom felszentelésének évében kezdôdött. A négymanuálos, elektropneumatikus, 66 regiszteresre tervezett orgonából a budapesti Rieger-üzem utódvállalatának kivitelezésében 1951-ig mindössze egy hatalmas méret? játszóasztal és 14 regiszter épült meg.
A következô bôvítésre közel negyedszázad múlva került sor, a Rieger cég utóda, a FMKV Orgonaüzeme 1975-ben újabb négymanuálos játszóasztalt, új orgonaházat és hátpozitívot állított fel, a regiszterek száma 25-re emelkedett. A 80-as évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a hangszert sem az eredeti, sem az 1975-ben módosított tervek alapján nem lehet megépíteni, befejezni. Az orgonaépítés harmadik, befejezô szakasza 1984-ben kezdôdött. A tervek újbóli alapos átdolgozása után az immáron ?Aquincum Orgonagyár? nevet viselô cég 1992-re teljesen új hangszert épített, melyhez a régi orgonából mindössze 10 regiszter és a játszóasztal egyes elemei kerültek felhasználásra. A 80 regiszteres, csúszkaládás, elektronikus traktúrájú hangszer felavatása óta meghatározó része a templom zenei életének, valamint lehetôvé teszi mesterkurzusok és nemzetközi színvonalú orgonahangversenyek megrendezését.


Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen,
Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen,
Angst und Not sind der Christen
Tränenbrot, die das Zeichen Jesu tragen.

- singt der Chor in Johann Sebastian Bachs Kantate Nr. 12, während die Baßstimme des Orchesters eine in Halbtonschritten absinkende Melodie ständig wiederholt. Die musikalische Figur des Seufzers mit ihren fallenden Halb- oder Ganztonschritten haben die Komponisten seit dem 16. Jahrhundert bewußt eingesetzt. Dieser Basso ostinato diente Franz Liszt als Thema für seine Variationen über den Basso continuo des ersten Satzes der Kantate ?Weinen, Klagen...? und des Crucifixus der h-Moll Messe von J. S. Bach, welche sich zu einem großflächigen Gemälde fügen, das vom düsteren Farbton der chromatischen Seufzerkette beherrscht wird. Das 1859 für Klavier komponierte ?Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen? ? Preludium kann als erste Fassung des Werkes betrachtet werden. Im Jahre 1862, knapp nach dem Tode seiner Tochter Blandine, bearbeitete Liszt die Variationen ?Weinen, Klagen? für Klavier und im Jahre 1863 diese Fassung für Orgel. Die mit suggestiver Konsequenz aufeinanderfolgenden Variationen und die innig deklamatorische Musik in der zweiten Kompositionshälfte bieten dem Interpreten Gelegenheit, die mannigfaltigen klanglichen Möglichkeiten der romantischen Orgel auszuschöpfen; insgesamt dreimal steigern sich in der Komposition Dynamik und Spannung bis zur vollen Intensität. Wie in Bachs Kantate weicht auch in Liszts Orgelwerk der Ausdruck von Trauer und Schmerz schließlich dem Ton hoffnungsvoller Zuversicht, es klingt aus mit dem Choral:
Was Gott tut, das ist wohlgetan, es bleibt gerecht sein Wille;
wie er fängt meine Sachen an, will ich ihm halten stille.
Er ist mein Gott, der in der Not mich wohl weiß zu erhalten;
drum laß ich ihn nur walten.
Das Thema der großen Fantasie Franz Liszts ist kein tradierter Kirchengesang, es ent- stammt weder dem gregorianischen Melodienschatz noch dem protestantischen Liedgut, sondern ist eine Schöpfung des französischen Komponisten Giacomo Meyerbeer (1791-1864), der in seiner Oper ?Le Proph?te? (1849) den Choral ?Ad nos, ad salutarem undam? von einer großen Menschenmenge singen läßt. Diese Melodie lieferte Franz Liszt das thematische Material für seine 1850 komponierte große Fantasie, sein erstes und größtes Orgelwerk und zugleich ein erster und unerhörter Versuch im Sinne einer ?sinfonischen Orgelmusik?.

Franz Liszt hat in seinem Schaffen die überlieferte Struktur musikalischer Großformen wie Sonate und Sinfonie in vieler Hinsicht grundlegend verändert: die bisher übliche thematische Unabhängigkeit und formale Trennung der einzelnen Sätze verschwindet, die Musik erhält ihre Gliederung durch den Wechsel des musikalischen Ausdrucks. Den größten Werken Liszts liegt oft nur ein einziges Thema zugrunde; er läßt dieses in gegensätzlichen Gestalten erscheinen und rückt dadurch jeweils unterschiedliche Züge ein- und derselben Idee ins Licht. Auch die monumentale Fantasie über ?Ad nos, ad salutarem undam? folgt diesem sogenannten monothematischen Kompositionsprinzip. Die Choralmelodie ist in der Komposition in unterschiedlichen Gestalten - in ihrer vollständigen Form oder in Motive und Floskeln zerlegt - so gut wie ständig gegenwärtig.
Das Werk gliedert sich in drei große Abschnitte, die sich - gleich drei Sätzen einer großen Sinfonie - im Ausdruck wie in der Polarität ihrer Tonarten (c-Moll - Fis-Dur - c-Moll) voneinander abheben, jedoch durch das eine Thema zu einem einheitlichen Ganzen zusammengefaßt werden: der ätherisch-entrückte Mittelteil und die grandiose Schlußfuge wirken nicht wie selbständige Sätze, sondern wie neue Ebenen eines sich stets weiterentwickelnden musikalischen Dramas.
Nach Musikstudien in Berlin ging Julius Reubke 1856 nach Weimar zu Franz Liszt, dem wohl berühmtesten Musiker seiner Zeit, dessen Tonsprache ihn offensichtlich zutiefst beeindruckte. Unter dem Einfluß der großen ?Sonaten? Liszts für Klavier (h-Moll-Sonate) und für Orgel (?Fantasie und Fuge über den Choral Ad nos, ad salutarem undam?) schrieb Reubke 1857 ebenfalls eine riesige Klaviersonate und die Orgelsonate Der 94ste Psalm. Die Uraufführung auf der großen Ladegast-Orgel im Dom zu Merseburg spielte er selbst. Dem Programm waren damals folgende Psalmverse beigegeben:
Herr, Gott, des die Rache ist, erscheine. Erhebe dich, Du Richter der Welt; vergilt den Hoffärtigen, was sie verdienen.
Herr, wie lange sollen die Gottlosen prahlen? Witwen und Fremdlinge erwürgen sie und töten die Waisen und sagen: der Herr sieht es nicht und der Gott Jakobs achtet es nicht.
Wo der Herr mir nicht hülfe, so läge meine Seele schier in der Stille. Ich hatte viel Bekümmernisse in meinem Herzen, aber deine Tröstungen ergötzen meine Seele.
Aber der Herr ist mein Hort und meine Zuversicht. Er wird ihnen Unrecht vergelten und sie um ihre Bosheit vertilgen.
Aus dem Grundeinfall (absteigendes dunkles Hauptthema im Baß - aufsteigende, lichte Akkorde - 1. Versgruppe) gestaltet Reubke drei Sätze, die ineinander übergehen. In Stufen wird in immer aufgeregteren Figuren gesteigert (2. Versgruppe), bis der erste Satz am Schluß Hoffnung im strahlenden Dur verkündet. Das Adagio lotet die nach innen gekehrten Stimmungen aus (3. Versgruppe). Die abschließende Fuge führt in rasender Bewegung kompromißlos zum Urteil Gottes, das in den letzten (symbolisch sieben) Takten mit harten Akkordschlägen gesprochen wird (4. Versgruppe).

Die Geschichte der Orgel in der Budapester Pfarrkirche St.-Anton von Padua (14. Bezirk, Zugló) begann 1948, im Einweihungsjahr der Kirche. Vom ersten großzügigen Orgelprojekt mit 66 Registern auf 4 Manualen und Pedal und elektropneumatischer Traktur wurden 1951 durch Orgelbau Ottó Rieger lediglich ein überdimensionierter Spieltisch und 14 Register fertiggestellt. Der Weiterbau ließ ein knappes Jahrhundert auf sich warten. Die nunmehr verstaatlichte Nachfolgerfirma des Hauses Ottó Rieger stellte 1975 einen neuen viermanualigen Spieltisch, ein neues Orgelgehäuse mit Rückpositiv auf und erhöhte die Anzahl der spielbaren Register auf 25. Anfang der achtziger Jahre wurde allmählich offensichtlich, daß die Orgel weder nach dem originalen, noch dem 1975 modifizierten Entwurf fertigzustellen war. So begann 1984 die dritte, entscheidende Bauetappe. Nach der neuerlichen gründlichen Überarbeitung der Pläne und der Disposition baute die wiederholt umgetaufte, den aktuellen Namen ?Aquincum Orgelbau? tragende Firma bis 1992 ein neues Instrument, wobei von der alten Substanz lediglich 10 Register und Teile des Spieltisches Wiederverwendung fanden. Die neue Orgel mit 80 Registern, Schleifladen und elektronischer Traktur gibt seither dem musikalischen Leben der Kirche neue Impulse und ermöglicht die Veranstaltung von Meisterkursen und Konzerte internationalen Ranges.